hirdetés
Kapcsolatok / Contacts SZJA 1% kampány Rugby, rögbi, rugby.hu! Rögbi képzések, oktatási anyagok Alapíts Új Rögbi Klubot! Egyetemi- Főiskolai Rögbi Bajnokság Érintős / Touch rugby Strand rögbi / Beach rugby Rögbi Diákolimpia

Támogatóink

Alapíts Új Rögbi Klubot!

A Magyar Rögbi Szövetség és a Magyar Rögbis Társadalom egybehangzó kívánsága, hogy a rögbi új településeken meghonosodjon.

 
Ezért várjuk mindazok jelentkezését, akik felvállalják Új  Rögbi Klub alapítását, mely felnőtt korosztályban, bajnokságban versenyez.
 
A rögbi szélesebb körben történő elterjedését a Magyar Rögbi Szövetég minden formában támogatja. Ez a fejlesztés nem a meglévő klubok, új szakosztály illetve korosztály bővítésének támogatása a célja, hanem fokozatosan az ország egész területére szeretnénk a Rögbit „eljuttatni”.
 
A következő keretek között indítjuk be az új klubok alapítását.
 
  1. Minden évben 4-6 pályázó kerül kiválasztásra, mint Új Klubalapító.
A kiválasztás három lépésből áll:
 
- Először a pályázó kitölti a pályázati űrlapot, mely összesen 3 dologra kérdez rá:
                              - Alapítandó klub helye
                              - A Klub Alapító(k)  neve, elérhetősége
                              - Klub Alapító(k) rögbis múltja.
           - Másodjára  a Klubalapító egy személyes kötetlen elbeszélgetésen vesz részt, melyen
             bizonyítania kell, hogy komolyak a szándékai és hajlandó időt és energiát rászánni
             az Új Klub beindításával és működtetésével kapcsolatban.
-         Harmadjára, a kiválasztott Új Klubalapító megállapodást köt a Magyar Rögbi
   Szövetséggel.
 
  1. Az Új Klubalapító rögbis múltjának ismeretében egy rövid 3-4 órás klubalapítási tréninget kap.
 
  1. Az Új Klubalapító a következő anyagokat megkapja térítésmentesen:
-         4 db labda
-         1 db angol nyelvű és 1 db magyar nyelvű szabálykönyv
-         3 db CD rögbi oktatási anyagokkal
-     Szövetségi promóciós video
-    Szponzori ajánlat elkészítése
-         1 használt mezgarnitúra
-         A bírósági bejegyzéshez szükséges dokumentáció átadása, melyen
-         100 db toborzó plakát
 
 
     4. Az Új Klubalapító a egyéb támogatást kap térítésmentesen:
-         Részvétel a Rugby Ready illetve Level 1 Edzőképzéseken.
-         Az első félévben edzők leutazása 2-3 alkalommal az edzésmunka elősegítésére
-         Barátságos mérkőzésre az első félévben két alkalommal a szintjének megfelelő csapatot küld.
-         A szövetségi tagíjat és a nevezési díjat 2 évig a jelképes 100 -100 Ft-ban határozza meg számára.
-    Iskolai toborzói program bevezetése
-         Az Rugby.hu honlapon a klub szerepeltetheti magát
-         A Szövetségi Mentorhoz tanácsért segítségért és  útmutatásért bármikor fordulhat
 
  1. Az Új Klub az első bajnoki szezon részvételéhez a következő támogatást kapja:
-         Első 4 mérkőzést hazai pályán játszhatja
-         Az idegenbeli mérkőzéseihez utazásonként a fele utazási költséget (mely max. 30.000 Ft/utazás)
 
 
Az “Alapíts Új Rögbi Klubot” fejlesztés Szövetségi mentora :
 Szabó Levente.
 Elérhetősége: Telefon: +3630-907-3630, szlevente@forest2000.hu

Hírek -

Eredmények +

Események +

Dátum Esemény
2010-03-10 Kecskeméti ARC kadett - Szeged kadett
2010-03-12 Exiles Akadémia junior - Bulldogok junior
2010-03-13 Kecskeméti ARC kadett - Exiles Akadémia kadett
2010-03-13 gas.hu Bulldogok - Pécs
2010-03-13 KARC - Exiles
2010-03-13 Arad - gas.hu Bulldogok
2010-03-13 Fehérvár női - Bulldogok női csapat
2010-03-13 Exiles Akadémia junior - Vitézek junior
2010-03-14 Kék Cápák - Gyöngyösi Farkasok
2010-03-14 TitánBulldogok - Fehérvár
2010-03-15 Kecskeméti ARC junior - Bulldogok junior
2010-03-15 Pécsi Indiánok kadett - Fehérvári kadett

Európai Nemzetek Kupája 3B-csoport +

Hely Csapat M GY D V P
1 Magyarország 6 4 0 2 14
2 Szlovénia 6 4 0 2 14
3 Dánia 6 3 0 3 12
4 Norvégia 6 3 0 3 12
5 Ausztria 6 1 0 5 8

NB1 +

Hely Csapat M GY D V B P
1 gas.hu Bulldogok 6 6 0 0 5 29
2 Vitézek Suzuki 5 3 0 2 5 17
3 Exiles 6 3 0 3 3 15
4 KARC 5 3 0 2 3 15
5 Nagyvárad 4 0 0 4 1 1
6 Bulldogok Fekete Sereg 5 4 0 1 3 19
7 Szeged 5 3 0 2 3 15
8 Elefántok 4 2 0 2 2 10
9 Pécs 5 1 0 4 2 6
10 Vitézek Suzuki II 5 0 0 5 2 1

NB2 Nyugati csoport +

Hely Csapat M GY D V B P
1 Medvék 4 3 0 1 4 16
2 Fehérvár 4 2 0 2 2 10
3 TitánBulldogok 4 2 0 2 2 10
4 Kék Cápák 4 2 0 2 2 10
5 Gyöngyösi Farkasok 4 1 0 3 1 5

NB2 Keleti csoport +

Hely Csapat M GY D V B P
1 Benny Bulls 3 3 0 0 3 15
2 Szentes 91-esek 3 2 0 1 2 10
3 SZTE EHÖK SE 3 1 0 2 2 6
4 G.Ö.R.CS. 3 0 0 3 0 0

Női bajnokság +

Hely Csapat M GY D V P
1 Fehérvár női 12 11 0 1 34
2 Bulldogok női csapat 12 9 0 3 30
3 Fit World Szeged női 12 4 0 8 20
4 AG's Angels 12 0 0 12 12
5 Magpies 0 0 0 0 0

Junior bajnokság +

Hely Csapat M GY D V P
1 Kecskeméti ARC junior 3 3 0 0 9
2 Exiles Akadémia junior 5 2 0 3 9
3 Fehérvári Akadémia junior 5 2 0 3 9
4 Vitézek junior 2 2 0 0 6
5 Bulldogok junior 2 2 0 0 6
6 Szentesi 91-esek junior 5 0 0 5 5

Kadett bajnokság +

Hely Csapat M GY D V P
1 Bulldogok kadett 4 4 0 0 12
2 Szeged kadett 5 3 0 2 11
3 Fehérvári kadett 5 3 0 2 11
4 Vitézek kadett 5 3 0 2 11
5 Pécsi Indiánok kadett 5 1 0 4 7
6 Exiles Akadémia kadett 3 2 0 1 6
7 Kecskeméti ARC kadett 5 0 0 5 5